Az írás és a nyomtatás rövid története

Az írás kialakulása i.e. négyezer évvel ezelőttre tehető. Az egyiptomi hieroglifírásból fejlődött ki (többszöri átalakulással) az ékírás. Az i.e. II. évezredben észak-föníciai kereskedővárosokban formálódott az ékírás kifejezetten fonetikus írássá. I. e. 2500 körül a babilóniai ékírás eljutott Szíriába, ahol ezt leegyszerűsítették és kialakították a harminc betűjelből álló észak-szíriai alfabetikus ékírást. Valószínű, hogy a babilóniai ékírás és az egyiptomi hieroglifírás elemeiből formálódott ki a föníciai betűírás, amely 22 mássalhangzós jelből állt. A görögök a föníciai írást az ie XI. sz.-ban vették át. Papirusztekercsekre írtak, amely Egyiptomból jutott el a görögökhöz. A legősibb görög alfabétum már tiszta hangírás, amely mássalhangzókból és magánhangzókból áll. A rómaiak kb. az i.e. VI. sz-ban vették át a görög írást lényeges változtatás nélkül. Számjegyekként a betűsor egyes betűit alkalmazták (hasonlóan a görögökhöz). Íróanyaguk a papirusz volt, új íróanyagnak a pergamenhártyát használták, melynek mindkét oldalára lehetett írni. Tekercskönyv helyett megszületett a lapokból álló könyv, a kódex. A XV. sz.-ban a kézzel írott kódexek helyét fokozatosan elfoglalta a nyomtatott könyv.

A nyomtatás kialakulása, fejlődése

A pecsétnyomókat, hengerpecséteket, bélyegzőket (patrica) már a könyvnyomtatást megelőző korokban is ismerték és használták. A legelső tömeges könyvsokszorosítás kísérlete L. J. Coster holland fametsző mester nevéhez fűződik. Fatáblába metszette a betűket és erről nyomtatott 32 oldalas füzeteket. Gutenberg találmánya megteremtette a nagyobb terjedelmű szövegek nyomtatásának lehetőségét. A könyvnyomtatás széleskörű elterjedésével a betűmetszés és öntés egy új iparág segédiparává vált. A magasnyomtatáshoz alkalmazott első illusztrációs nyomóforma a fametszet és favéset volt, de a keményfából készült nyomóformák is gyorsabban elkoptak, mint az ólombetűk. A megoldást a fémből készült klisék alkalmazása jelentette, melyek készítésére számos kísérlet során különféle megoldások születtek. A magasnyomtatás mellett kialakult a mélynyomtatás, majd a síknyomtatás módszere. W. Rubel amerikai síknyomtató gépmester 1904-ben véletlenül rájött a mai ofszet-(közvetett) nyomtatás alapelvére. Az első körforgó rendszerű ofszetgépet 1905-ben készítették, míg az első kétszínnyomó ofszetgépek 1912-ben jelentek meg. 1926-ban jelent meg az első gyorsjáratú két- ill. többszínnyomó, nagy teljesítményű, önberakó ofszetgép. Ekkor jelentek meg a tekercsnyomó rotációs ofszetgépek is. Az ofszetnyomtatás fokozatosan háttérbe szorította a magas és mélynyomó technológiákat. A számítástechnika és digitális eljárások fejlődésével létrejött a digitális nyomda, napjaink és a jövő nyomdatechnoógiája.

A könyvnyomtatás kialakulása, fejlődése

A nyomtatott könyv a XV. sz.-ban fokozatosan foglalta el a kézzel írott kódexek helyét. A kézzel írott és nyomtatott könyvek között az átmenetet a fametszetű nyomatok képviselték. A XV. sz. első felében már fatábláról nyomtatott képeskönyvek jelentek meg. Nagyobb terjedelmű szövegek nyomtatására ez az eljárás nem volt alkalmas. A pecsétnyomókat, hengerpecséteket, bélyegzőket (patrica) már a könyvnyomtatást megelőző korokban is ismerték és használták. A mikor Gutenberg (Johannes) a patricát (acélpálcikába faragott betű) puhább fémbe préselte, megszületett a matrica. Ez azonban még nem oldotta meg a betűöntést. Olyan öntőkészüléket készített, amely alkalmas volt a szétszedhető és összerakható, többszörösen felhasználható, sokszorosítható, pálcika alakú ólombetű készítésére. Hosszú kísérletezés után találta meg a megfelelő ötvözetet (ólom, antimon, ón), amely alkalmas a nagysorozatú nyomtatásra. Kikísérletezte a megfelelő nyomdafestéket, amelyet labdaccsal vittek fel a nyomóformára. Gutenberg 1440-ben készítette el az első nyomtatott könyvet.

A magyar nyomdászat története dióhéjban

Mátyás király uralkodása idején állították fel az első nyomdát Budán. 1471-ben Hess András két könyvet nyomtatott, de ezek gyenge minősége miatt megszüntették a nyomda működését. Ezután 60 évig nem működött nyomda Magyarországon. 1535-ben Brassóban Honterus János alapított nyomdát. Az első magyar nyelven sokszorosító nyomdát Sárvár mellett Nádasdi Tamás 1537-ben alapította, Abádi Benedek vezetésével. Vizsolyban 1585-ben kezdték szervezni a műhelyt Mautskovits Bálint vezetéséve, ahol Károli Gáspár bibliáját 1590-ben nyomták. A XVI.-XVII. sz.-ban jelentős volt a nagyváradi és gyulafehérvári nyomda. A debreceni nyomda, melyet Huszár Gál alapított, már több mint 400 éve áll fenn. A nyugati országrészben nagyrészt vándornyomdászok működtek. Telegdi Miklós 1577-ben alapította a ma is működő Egyetemi Nyomdát. Kolozsvárott Heltai Gáspár 1550-ben kezdte meg működését. Az erdélyi tipográfusok legjelesebbje Tótfalusi Kis Miklós volt. 1680-tól Hopllandiában tanult 3 évig, 1694-ben nyitotta meg kolozsvári nyomdáját. A török uralom után 1-2 évvel alakult Budán az első nyomda Heyll Quirinus vezetésével, melyet a Landerer család vezetett. 1840-ben Landerer Lajos társult Heckenast Gusztáv könyvkereskedővel, a nyomda felvette a Landerer és Heckenast nevet. Itt nyomták Kossuth Pesti Hírlapját és Jókai Életképek c. folyóiratát. 1848. március 15-én itt nyomtatták ki a Tizenkét pont-ot és Petőfi Nemzeti dal c. versét. A századfordulót követően a nyomdászat eliparosodik, színvonala csökken. A gyomai Kner Izidor és fia, Kner Imre valamint a békéscsabai Tevan Andor nyomdája teremtették meg a XX. sz. új magyar könyvművészetének alapját. A II. világháború után a nyomdavállalatokat államosították és központosították. Napjainkban a nyomdatechnika egyre nagyobb mértékben a számítástechnikára épül, teret hódít a digitális nyomtatás.

Forrás: Nyomdaipari Enciklopédia 1979.